Szent János Kórház (→128-as busz) → Városkúti út vá. → Kútvölgyi Szűz Mária-kápolna (XII. ker., Galgóczy utca 49.) → Béla király út → Béla király kútja → György Aladár utca → Kútvölgyi út → Fészek utca (→ 156-os busz)
Az úgy indult, hogy én már hallottam, olvastam arról, hogy létezik egy Kútvölgyi-kápolna nevű hely. Az meg mégse járja, hogy én a Kútvölgyi úton töltöm az időm jelentős részét, és halvány fogalmam sincs, merre van ez a hely. Ez rám nézve színtiszta szégyen.
Már megfogalmazódóban volt bennem az is, hogy blogot szeretnék indítani. Egy budai Mária-kápolnával indítani a blogot kedvemre való ötlet volt. Kapóra jött a főiskolai órarend is: hogyan máshogy tölthetném el értelmesebben a kétórányi üresjáratot két tanóra közt, mint egy újabb fővárosi expedícióval?
Úgy terveztem, hogy egyedül vágok neki az útnak, de kisebb unszolásra Andi (és egy fokkal nagyobbnyira) Kata is velem tartott. A buszút kanyargós a Városkúti útig, a berényi pusztasághoz szokottak nehezen is bírták... :)
Közvetlenül a végállomás mellett áll a kápolna. A 2008-as Cartographia Budai-hegység turistakalauzból idézem a leírását:
"Kútvölgyi Boldogasszony műemlék jellegű kápolna. 1753. Hálából Szűz Máriának egy kisgyermek megmeneküléséért, aki ebbe a kútba esett." - olvasható az oldalán a felirat. Az 1753-ban emelt, kis barokk Mária-(Kútvölgyi Boldogasszony-)kápolnát Sigl Márton budai építőmester saját költségén építette. Ez a mai kápolna szentélyrésze, vörös téglás bővítése az 1990-es években, adományokból történt. A kápolna nappal mindig nyitva van, látogatható. A barokk épületrész falán hálaadó táblácskák, mellette pedig a lefedett Mária kútja látható, amelyhez legenda fűződik: "Egyszer gyerekek játszottak a kút körül, amikor a hegyről sebes vágtában egy lovas közeledett. A gyerekek szétrebbentek, egy kislány (másik változat szerint egy fiúcska) azonban beleesett a kútba. Amikor a lovasnak sikerült megvadult lovát megfékezni, visszafordult, hogy a gyermeknek segítsen. Belenézett a kútba, látta, hogy a leányka egy sziklapárkányon áll épen, egészségesen. A kislány elmondta, hogy egy fényes ruhájú, szép hölgy jelent meg és elkapta a zuhanásban, a sziklapárkányra állította, hogy azután onnan kisegíthessék. A környéken lakók ettől kezdve a kutat Mária kútjának kezdték nevezni."
A kápolna valószínűleg nem a magyarországi templomépítészet remekműve, olykor zavaróak a buzgó nénik lelkes, ám kevésbé kifinomult ízlésről tanúskodó díszítései. Ugyanakkor a kápolna kicsi és meghitt, a vörös tégla miatt melengető a félhomály, a Jézus életének állomásait ábrázoló üvegablakok és a fából faragott stációképek valóban szépek. A kápolna tényleg nyitva van (!) napközben, és mikor mi ott voltunk, több néni is eljött imádkozni, takarítani - a monstranciában Szent Testként jelenlévő Jézus úgy tűnik, ritkán van egyedül. (Kicsit kár: a miserend.hu szerint minden hétköznap 10:30-tól van engesztelő szentségimádás a kápolnában, azonban a nénik, akiket kérdeztem, nem tudtak erről semmit. :( )
A térkép jelölt fölfelé a Galgóczy utca végétől nem messze (a zöld kereszt turistajelzést követve) egy forrást, a Béla király kútját. Andi és Kata rettentően örültek az ötletemnek, hogy vágjunk neki a legalább 45 fokos emelkedőnek. De megcsináltuk! :)
Béla király kútjáról ismét a turistakalauz:
Forrásháza a XIX. sz.-ban épült, belőle folyosó vezet a hegy belsejében lévő vízgyűjtőkhöz. Már Mátyás uralkodása idejében is használták, eredetileg Király-kútnak nevezték. Egy olasz hadmérnök, Marsigli feljegyzéseiből tudjuk, a török is ismerte a kutat. A forrás szinte kibetűzhetetlen régi táblája a "dűlőkeresztelőnek" állít emléket, amikor a Király-kútnak Döbrentei Gábor a "Béla" előnevet adta. A tábla szövege: "Béla király kuta. Felállíttatá e jelkövet Kocsi Pál h. ügyvéd 1847 beli július 12 d. napja emlékéül, melyen sz. k. Buda város Ns. Tanácsa a hegyrészek magyar nevét kihirdette.
A forrásház áll, de a vakolat pattogzik. A vizet látni, csobogását hallani, de a köznép elől ráccsal el van zárva.
Katát és Andit nem is nyűgözte le túlzottan a forrás (főleg, hogy a kaptató alatt én vakmerően forrásvizet és fűbenfekvést ígértem nekik, amikből egyik sem valósult meg), viszont föltűnt nekik, hogy a kút mögötti erdős rész magas betonfallal, szögesdrót kerítéssel van elkerítve. Van ugyan kicsit odébb egy bekötőút a hegyre, de ott meg kettős sorompó, biztonsági őr és házikó áll, magyar zászló és címer, uniós zászló...
Odabaktattunk hát az őrhöz (remélve, hogy nem puffant le), aki szerencsénkre már messziről mosolygott, és minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem tőle, hogy "elnézést, de ez mi, már ha nem titok". Mire azt felelte, hogy nem titok, ez a köztársasági elnök rezidenciája. Szemeink elkerekedtek, Kata: "ez igen!" szintagmával reagált az új információra. Az őr bácsi (egyébként nagyon kedvesen!) még azt is elmesélte nekünk, hogy korábban ez volt a kormányvendégház, de a többi köztársasági elnök, pl. Göncz Árpád is itt lakott.
Meg- és elköszöntünk, aztán lefelé végig a György Aladár utcán, egészen a Kútvölgyi útig a helyzet komolyságához illő SP-vicceket nyomattunk, röhögtünk saját magunkon, majd újra és újra kiakadtunk a XII. kerületi villákon, palotákon. Kata ettől penis cerebralist kapott, és az adóforintjait hajtogatta, meg azt hogy "ez mi!?" (innen a blognév :)). Majd fölszálltunk a Fészek utcánál - like a sir, már jött is a hivatalos céges autónk, a 156-os busz. (Kata és a húgyhólyagja nagy megkönnyebbülésére.)
További plusz melléklet képekben itt. (Bocs a minőségért. Valami nem kóser a fényképezőgépemmel, ezért csak mobilt tudtam használni. Aminek a memóriája, mint ahogy látszik is, hamar betelik, ezért sok fontos helyszín lemaradt. Majd a folytatásban - pl. Szentendrei-sziget - Skanzen - Megyeri-híd kerékpárostúrára, illetve Ljubljanába - viszek rendes gépet.)
Köszönöm Nektek az utat, Andi és Kata! :)
