Pilisszentlászló, Felszabadulás utca (870-es busz) (- piros kereszt turistajelzés) - Tövises-hegy (- piros háromszög turistajelzés) - Prédikálószék - Vadálló-kövek - Kaincz-forrás, Szentfa-kápolna (- sárga turistajelzés) - Lukács-árok - Rezső-kilátó - Pilisszentkereszt, Dobogókő hegytető buszállomás (860-as busz) 
+ Pesti Jézus Szíve-templom

Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is kirándultam volna a Pilis-Visegrádi-hegységben (már a mainstream visegrádi váron kívül). Pedig szeretek barangolni, a Pilis vonulatait pedig a városom több pontjáról is lehet látni. Gimnazista koromban például naponta átkeltem a vasúti felüljárón, ahonnan különösen este, ill. napos időben tényleg remek a kilátás a pilisi hegyekre. Csakhogy szeretett szülővárosom és a hegyek között ott fekszik a Duna, meg egy Szentendrei-sziget - és sajnos, a Megyeri híd sem változtatott sokat a helyzeten, mivel nincs közvetlen buszjárat a városomból át a túloldalra.

No, sebaj, adódott most alkalom: a Tanár Úr hirdetett egy kirándulást pár hete a főiskolai hallgatók részére, és csodák csodájára még az időpont is megfelelt nekem. Reggeli izgulás, ugye beérek vonattal időben a Nyugatiba, ugye nem kell 10 percet várnom vasárnap reggel a metróra (nem kellett), ugye nem megy el az orrom előtt a piros (debizony, hogy elment) - mindegy, így is lazán megérkeztem a szentendrei HÉV végállomásához, ahol a Tanár Úr és Reni várt.

Számomra egzotikus tájakon vágtatott át a HÉV, majd a busz (azt hiszem, aki északra lakik Pesttől, annak Észak-Buda, Szentendre környéke mindig kicsit ismeretlen tájék marad), végül megérkeztünk kirándulásunk kiindulópontjához. 

Rövid ideig Pilisszentlászló utcáin baktattunk, majd kiértünk az erdőbe. Gyakorlatilag Prédikálószékig enyhe emelkedő vitt föl, a hegygerincen keresztül - néhol szép kilátás nyílt Visegrádra, a Dunára.

"Felérünk a Keserűs-hegy legmagasabb pontjára, az észak felé előreugró, "névadó" sziklaorra, a Prédikálószékre (pihenőhely, 1998-ban állított Szent László kereszt).

A csúcs alatti szikladarab (Felső-Keresztes-kő) oldalába valaha három keresztet véstek, rajzolatuk már alig kivehető. Az előtte állt, stílszerűen szószékre emlékeztető kilátó az 1980-as években eltűnt (összedőlt?), így hazánk egyik igen szép, de a Dunakanyar feltétlenül legmegkapóbb kilátását a felnövekvő cserjék-bokrok miatt (vajon meddig?) egyre korlátozottabban élvezhetjük. Szemben a folyót hatalmas, patkó alakú kanyarra kényszerítő Szent Mihály-hegy sziklás oldalgerincekkel szabdalt tömbje magasodik, a távolban a Magas-Börzsöny vonulatai a középen uralkodó Csóványos irányába emelkednek. A Duna mellett balra Dömös, és a túlparti, távolabbi Zebegény tűnik fel, jobbra Nagymaros és Visegrád látszik a Fellegvárral."

(2009-es Pilis, Visegrádi-hegység Cartographia-turistatérkép)

Majd a Vadálló-kövek (déli-északi sorrendben: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Szélestorony, Nagytuskó):

"A Vadálló-köveknek nevezett, vulkáni eredetű, kipreparálódott, andezit-agglomerátum sziklák - egyes kutatók szerint - egy többmillió évvel ezelőtt felrobbant tűzhányó kalderájának egyik peremét alkotják. A sziklasort érő eroziós hatások során leváló kőzetdarabok lefelé görögve törmeléklejtőt alkotnak. A sziklagerinc egyes részei különbözőképpen pusztulnak, mivel a kötőanyagként szolgáló tufa jobban mállik, mint a kihűlt lávából megszilárdult kőzettömbök. (...) A sziklatornyok között kanyargó ösvény kőtörmelékes, füves, helyenként árvalányhajas szakaszairól vadregényes kilátás nyílik a Dunakanyar zebegényi szakaszára, a legfelső köves-kopárosról a Szőke-forrás-völgy katlanjában, a Vadálló-kövek völgyét kísérő gerinc sziklatarajaiban - a legszembetűnőbb "Hepában" (kereszt) - és a Dobogó-kő hosszú vonulatának látványában gyönyörködhetünk. Ez hazánk egyik legszebb hegyvidéki tája." (forrás: ua.)

A Vadálló-kövektől a völgybe ereszkedő út nagyon meredek, sziklás - nehéz eldönteni, fölfelé vagy lefelé nehezebb megjárni.

Mindenesetre épségben leértünk a Kaincz-forráshoz és a Szentfa-kápolnához. A turistatérképem szerint az 1969-ben foglalt forrás "vize 1999 felhőszakadásos nyarán csapadékvízzel szennyeződött, foglalata tönkrement, ill. hordalékkal temetődött be", ezért ne számítsunk rá. Fura, hogy ezt írom, de a Dobogókő szívcsakrájához vonzódó táltosoknak köszönhetően a forrás vize újra iható (a mellette elhelyezett tábla szerint állítólag jó asztmára, felsőlégúti betegségekre, amit némi fenntartással fogadok), és a környéket nagyon szépen rendbe tették. A fából faragott, kör alakú, fedett kiülő még "dicső Attila királyunk" portréjával is beleillik a környezetbe. (Bár a forrás fölött lógó "Istenanyánk, Nagyboldog Asszonyunk" feliratú kép mélyen sérti a bennem élő katolikus hitoktatót és nyelvtannácit.)

A forrástól pár lépésnyire bújik meg a Szentfa-kápolna. 

"A hagyomány szerint 1885-ben két kislánynak itt jelent meg Szűz Mária. A csoda többször ismétlődött, később egy bükkfa törzse is őrizte a látomást. A Szentfa elnevezés innen ered." (forrás: ua.)

A Malompatak fölötti hídon átkelve, kicsit továbbgyalogolva kétfelé mehetünk. Mi kihagytuk a Rám-szakadékot, és a Lukács-árkon keresztül indultunk Dobogókő felé. (Ha arra mennétek: hétvégén, ünnepnapokon a Rám-szakadék csak fölfelé járható. Olyan népszerű a hely, hogy így próbálják elkerülni, hogy "tömegrendezvénnyé" alakuljon a Rám-szakadék.) Pedig a Lukács-árok is szép: kanyarog a Malompatak, tavasszal üdezöldek a fák. (Azt hiszem, az üdezöld az egyik leggiccsesebb magyar szó, de ha egyszer tényleg ilyen színűek...!)

A zöld jelzés a betonútnál hagyja el a sárgát: innentől kezdve az út sziklássá, és viszonylag meredekké válik. Fáradtak voltunk már, próbára tett minket az út.
Jutalmunk lett a panoráma a Rezső-kilátóról, majd a táltosdob hangjai kísértek minket (bár az nem feltétlenül jutalom) a sétálószerű utolsó pár száz méteren Dobogókőig. (Na, meg a teáról a turistaházban és a Tanár Úr kókuszos édességéről sem illik megfeledkezni.)

+1. Pesti Jézus Szíve-templom

Hazafelé én csak a Margit hídig tartottam a Tanár Úrral és Renivel. Onnan a Harmickettesek teréig négyeshatosoztam, majd be a jezsuitákhoz, a Mária utcai templomba az esti nyolcas misére. Ami azért különleges, mert kifejezetten az egyetemista korosztály részére hirdetik. Dugig volt a templom egy átlagos vasárnap este fiatalokkal. Tudom, hogy ez egyáltalán nem reprezentálja a nagy magyar katolikus valóságot - voltam én már olyan zalai faluban, ahol évente egyszer tartanak misét, ennek ellenére (vagy pont ezért?) én voltam az egyetlen a hívek közül, aki szentáldozáshoz járult.

Mégis, reményt keltő néha ilyen misét is látni.

(A szöveg vizuális fokozása itten.)

Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47. (156/155/22/5-ös busz, fogaskerekű Városmajor megálló)

 A körszálló azért jó, mert szerény véleményem szerint a budai hegyekből és más környékbeli magaslatokról (a Parlament és a Citadella mellett) az egyik legkönnyebben fölismerhető budapesti objektum.

És azért is jó, mert a portások rendesek, és simán fölengedtek minket Bogival a tetejére. 
Ami valójában ugyan nem olyan izgalmas, mint amilyennek azt hiszi az ember (a 15. emeleten van egy pár méter hosszú ablak, amin dél-délkelet felé el lehet látni), de a kilátás azért így is csodás. (Ej, Budapest! ♥) Szobába nem jutottunk be, pedig érdekes alaprajzúak lehetnek...

A 2008-as Cartographia Budai-hegység turistakalauz szerint a körszállót az 1960-as évek végén adták át (a szocreál építészet remekműve :)), és 64 m magas.

(Az egykor.hu-n további részletek és régi fényképek találhatóak a Hotel Budapestről.)

(Az én amatőrnél is amatőrebb fényképeim a szálló belsejéből pedig itt.)

Szent János Kórház (→128-as busz) → Városkúti út vá. → Kútvölgyi Szűz Mária-kápolna (XII. ker., Galgóczy utca 49.) → Béla király út → Béla király kútja → György Aladár utca → Kútvölgyi út → Fészek utca (→ 156-os busz)

Az úgy indult, hogy én már hallottam, olvastam arról, hogy létezik egy Kútvölgyi-kápolna nevű hely. Az meg mégse járja, hogy én a Kútvölgyi úton töltöm az időm jelentős részét, és halvány fogalmam sincs, merre van ez a hely. Ez rám nézve színtiszta szégyen.

Már megfogalmazódóban volt bennem az is, hogy blogot szeretnék indítani. Egy budai Mária-kápolnával indítani a blogot kedvemre való ötlet volt. Kapóra jött a főiskolai órarend is: hogyan máshogy tölthetném el értelmesebben a kétórányi üresjáratot két tanóra közt, mint egy újabb fővárosi expedícióval?

Úgy terveztem, hogy egyedül vágok neki az útnak, de kisebb unszolásra Andi (és egy fokkal nagyobbnyira) Kata is velem tartott. A buszút kanyargós a Városkúti útig, a berényi pusztasághoz szokottak nehezen is bírták... :)  

Közvetlenül a végállomás mellett áll a kápolna. A 2008-as Cartographia Budai-hegység turistakalauzból idézem a leírását:

"Kútvölgyi Boldogasszony műemlék jellegű kápolna. 1753. Hálából Szűz Máriának egy kisgyermek megmeneküléséért, aki ebbe a kútba esett." - olvasható az oldalán a felirat. Az 1753-ban emelt, kis barokk Mária-(Kútvölgyi Boldogasszony-)kápolnát Sigl Márton budai építőmester saját költségén építette. Ez a mai kápolna szentélyrésze, vörös téglás bővítése az 1990-es években, adományokból történt. A kápolna nappal mindig nyitva van, látogatható. A barokk épületrész falán hálaadó táblácskák, mellette pedig a lefedett Mária kútja látható, amelyhez legenda fűződik: "Egyszer gyerekek játszottak a kút körül, amikor a hegyről sebes vágtában egy lovas közeledett. A gyerekek szétrebbentek, egy kislány (másik változat szerint egy fiúcska) azonban beleesett a kútba. Amikor a lovasnak sikerült megvadult lovát megfékezni, visszafordult, hogy a gyermeknek segítsen. Belenézett a kútba, látta, hogy a leányka egy sziklapárkányon áll épen, egészségesen. A kislány elmondta, hogy egy fényes ruhájú, szép hölgy jelent meg és elkapta a zuhanásban, a sziklapárkányra állította, hogy azután onnan kisegíthessék. A környéken lakók ettől kezdve a kutat Mária kútjának kezdték nevezni."

A kápolna valószínűleg nem a magyarországi templomépítészet remekműve, olykor zavaróak a buzgó nénik lelkes, ám kevésbé kifinomult ízlésről tanúskodó díszítései. Ugyanakkor a kápolna kicsi és meghitt, a vörös tégla miatt melengető a félhomály, a Jézus életének állomásait ábrázoló üvegablakok és a fából faragott stációképek valóban szépek. A kápolna tényleg nyitva van (!) napközben, és mikor mi ott voltunk, több néni is eljött imádkozni, takarítani - a monstranciában Szent Testként jelenlévő Jézus úgy tűnik, ritkán van egyedül. (Kicsit kár: a miserend.hu szerint minden hétköznap 10:30-tól van engesztelő szentségimádás a kápolnában, azonban a nénik, akiket kérdeztem, nem tudtak erről semmit. :( )

A térkép jelölt fölfelé a Galgóczy utca végétől nem messze (a zöld kereszt turistajelzést követve) egy forrást, a Béla király kútját. Andi és Kata rettentően örültek az ötletemnek, hogy vágjunk neki a legalább 45 fokos emelkedőnek. De megcsináltuk! :) 

Béla király kútjáról ismét a turistakalauz:

Forrásháza a XIX. sz.-ban épült, belőle folyosó vezet a hegy belsejében lévő vízgyűjtőkhöz. Már Mátyás uralkodása idejében is használták, eredetileg Király-kútnak nevezték. Egy olasz hadmérnök, Marsigli feljegyzéseiből tudjuk, a török is ismerte a kutat. A forrás szinte kibetűzhetetlen régi táblája a "dűlőkeresztelőnek" állít emléket, amikor a Király-kútnak Döbrentei Gábor a "Béla" előnevet adta. A tábla szövege: "Béla király kuta. Felállíttatá e jelkövet Kocsi Pál h. ügyvéd 1847 beli július 12 d. napja emlékéül, melyen sz. k. Buda város Ns. Tanácsa a hegyrészek magyar nevét kihirdette.

A forrásház áll, de a vakolat pattogzik. A vizet látni, csobogását hallani, de a köznép elől ráccsal el van zárva.  

Katát és Andit nem is nyűgözte le túlzottan a forrás (főleg, hogy a kaptató alatt én vakmerően forrásvizet és fűbenfekvést ígértem nekik, amikből egyik sem valósult meg), viszont föltűnt nekik, hogy a kút mögötti erdős rész magas betonfallal, szögesdrót kerítéssel van elkerítve. Van ugyan kicsit odébb egy bekötőút a hegyre, de ott meg kettős sorompó, biztonsági őr és házikó áll, magyar zászló és címer, uniós zászló... 

Odabaktattunk hát az őrhöz (remélve, hogy nem puffant le), aki szerencsénkre már messziről mosolygott, és minden bátorságomat összeszedve megkérdeztem tőle, hogy "elnézést, de ez mi, már ha nem titok". Mire azt felelte, hogy nem titok, ez a köztársasági elnök rezidenciája. Szemeink elkerekedtek, Kata: "ez igen!" szintagmával reagált az új információra. Az őr bácsi (egyébként nagyon kedvesen!) még azt is elmesélte nekünk, hogy korábban ez volt a kormányvendégház, de a többi köztársasági elnök, pl. Göncz Árpád is itt lakott.

Meg- és elköszöntünk, aztán lefelé végig a György Aladár utcán, egészen a Kútvölgyi útig a helyzet komolyságához illő SP-vicceket nyomattunk, röhögtünk saját magunkon, majd újra és újra kiakadtunk a XII. kerületi villákon, palotákon. Kata ettől penis cerebralist kapott, és az adóforintjait hajtogatta, meg azt hogy "ez mi!?" (innen a blognév :)). Majd fölszálltunk a Fészek utcánál - like a sir, már jött is a hivatalos céges autónk, a 156-os busz. (Kata és a húgyhólyagja nagy megkönnyebbülésére.)

További plusz melléklet képekben itt. (Bocs a minőségért. Valami nem kóser a fényképezőgépemmel, ezért csak mobilt tudtam használni. Aminek a memóriája, mint ahogy látszik is, hamar betelik, ezért sok fontos helyszín lemaradt. Majd a folytatásban - pl. Szentendrei-sziget - Skanzen - Megyeri-híd kerékpárostúrára, illetve Ljubljanába - viszek rendes gépet.)

Köszönöm Nektek az utat, Andi és Kata! :)

Annyi szép és jó helyen jártam már életemben. Jobb esetben készültek fényképek az utókornak és saját magamnak az emlékek felidézésére, rosszabb esetben még azok sem. És ez valahol mélyen nem tetszik, hogy így van.

Ezért akartam indítani egy blogot. Megörökíteni, hogy merre járok-kelek.

Elsősorban önmagamnak. Hogy emlékezhessek.

Másodsorban barátoknak, ismerősöknek. Hogy megosszam a szépet velük is.

Harmadsorban a véletlenül erre járó internetezőknek. Hátha ők is úgy döntenek, hogy saját szemükkel is megnéznék, saját lábukkal is bejárnák.

És köszönöm Katának, hogy ihletet adott a névadáshoz. :)